Event expo

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi ott is voltunk! Szin vonalas rendezvény, melynek fényét nem rontotta az se el, hogy mi megjelentünk! Már megszokhattátok, hogy ahol mi ott vagyunk, ott kő kövön nem marad! Most se volt ez másképp, bár a BNV területe rendezett maradt és a falak is állnak, de a szervezők, főleg a biztonságiak valószínű nem sírnak minket vissza.

 

Időpont: Hideg, nagyon hideg októberi nap. Melegséget talán egy kicsit az jelentett, hogy Sp megjelent velünk, de az 500 önkéntes ismét elmaradt!

 

Helyszín: Budapesti Nemzetközi Vásárközpont, közismertebb neve BNV!

 

Résztvevők: Az egyesület színe java, vezetőség, szakszemélyzet, járőrök!

 

Első nap: Megérkezés, várakozás, jééééé senki sem késik! Micsoda csoda így tényleg jól indul a nap. Passzok kiosztása, bevonulás. Direkt írok így, mert tényleg bevonultunk, bevettük a standunkat, lefőztük a kávét, kikészítettük a süteményeket, feldíszítettük a standot magát. Beöltözés csini ruciba, mindenki, még a járőrök is, majd az érdeklődők fogadása. Az egész napunk szorgos munkával telt, főleg azért, hogy szponzorokat találjunk, vagy esetleg munkát kapjunk valamely megrendelőtől. Meg kell jegyeznem, hogy a szórakozás itt sem állt távol tőlünk, de ez már közhely, mert mi (hála istennek) tudunk úgy dolgozni, hogy ha kell komolyak is vagyunk! Na, ez most végre bekerült eme sorokba, mert nem szeretném, ha mindenki azt a következtetést vonná le, hogy mi komolytalan csapat vagyunk, akik csak bulizni járnak el a rendezvényeikre! Szóval szép ruha, járőrözés, szórólaposztása, tárgyalások, interjúk, más cégekkel megbeszélés és nagyon sok játék, ajándékosztással!

Este a nap lezárása egy saját kis buli volt, mellyen nem vettem részt, mert, kifalsultam! Így a buli részéről csak másnap értesültem, bár ne tettem volna!

 

 

Második nap: Megérkezés, várakozás, jééééé mindenki késik! Na, mondom, szépen előkészülök, takarítok, rendet teremtek. Kezd feltűnni, hogy lassan rendezvénynyitás és még senki sem jött, na, gyorsan telefon, hívom a föncsit kicsöng, de nem veszi fel, hívom Kupiczát, kicsöng, de csak másodikra veszi fel Kicsi! Álmos hang, majd közli, hogy Kupicza a kádban leledzik, és lassan indulnak! Jó mondom, legalább nem én vagyok a hülye és nem rossz napon jöttem, vagy rossz standra! Na, kezdenek az emberek szállingózni, megérkezik lassan mindenki és elkezdhetjük a napot! A tegnap estéről sok információ jut el hozzám, amit kicsit nehéz feldolgozni, s már sajnálom, hogy nem maradtam ott! A nap java része úgy telt el, ahogy az elözző nap. Sok-sok játékkal. Nap végén, pakolás, rendrakás, majd irány a Petőfi csarnokba, tovább dolgozni!

 

Maga e rendezvény sikeres volt, szponzort ugyan nem találtunk, de a csapat bebizonyította, hogy megfelelően hozzá áll a komoly feladatokhoz is! Nagyon köszönöm minden ott lévő tagunknak és azoknak a meghívott személyeknek, valamint cégeknek, akik ott voltak és segítették a munkánkat!

Szerző: csacsi öreg medvém  2011.02.16. 08:31 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://helperek.blog.hu/api/trackback/id/tr422664620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása