Na, hajrá, gyerünk szigetelni!!!!

Miután az ember gyermeke átesett egy kis képzésen, egy kis összeszoktató tréningen, na meg a régi- régi Edda táboron, EFOT-on, Mezőtúron, már csak a sziget volt hátra!

Nagyon vártuk, keserédes volt bennünk a csodálat, ami az egész SZIGET mítoszát körülölelte!

Édes, mert azokkal az emberekkel lehettünk, akiket nem régen ismertünk meg és nagyon szoros kötelék alakult köztünk ki.

Keserű azért, mert az utolsó fesztivál is eljött számunkra, az elválás meg a hasonló negatív dolgok, amiket a fiatalság még nemigen tud kezelni!

Nem baj, ott tartottunk Sziget! Az én első szigetem! Arra emlékszem, hogy a rendezvény kezdése elött már másfél héttel kint kellett lenni, mert az egész egészségügyi tábort az összes ellátó és kiszolgáló helyiségeivel nekünk kellett felépíteni. Nem másból, mint sátorból, katonai sátrakból!!! Az ambulancia egy Polgárvédelemtől kölcsön kapott önjáró konténer volt, a detox egy Kraz típusú katonai teherautó köré építhető nyolcszögletű sátor volt, a konyha és az étkező pedig összefűzött katonai sátrak voltak! Ja és volt még két nagy közösségi szállás is, amik szintén katonai sátrakból voltak! A bejáratnál volt két konténer, az egyik a raktár, a másik pedig a gyógyszertár volt! A tábor területén volt még egy katonai sátor, amiből az ellátás irányítása folyt, különböző tevékenységek összefogása, melyet érdekes módon, koordinátori sátornak hívtunk!

Volt még egy lakókocsi is, ami a mentős pihenő volt!

 Így ezt az egészet nem lehet elképzelni, csak ha az ember látja és legalább egy szigetet végigdolgozott velünk, hogy mekkora infrastruktúrája van egy ellátó bázisnak, amely egy héten keresztül folyamatosan dolgozik a nap huszonnégy órájában! Fel se lehet fogni azt, hogy mennyi önkéntes munka kell ahhoz, hogy mindez pontosan üzemeljen! Ráadásul, úgy, hogy a kívülálló észre ne vegye! Szokásos: legyen eldugva, de azért találják meg a betegek, működjön rendesen, de ne legyen útba, profi ellátás legyen, de a létszám hozzá ne legyen sok! Az egészségügy mindig is mostohagyermek volt és marad is egy rendezvényen!

Vissza a témához! Kiköltözés, rakodás, kocsira fel, kocsiról le, sátorállítás, ásás, konténer berendezés, orvosi felszerelések kipakolása, stb.…

Ez ment másfél héten keresztül, még éjszaka is néha! DE!! Nem csak a munka, hanem a szórakozás. Amikor nem pakoltunk esténként, akik kint aludtak folyamatosan bulit szerveztek, na és milyen a jó buli? Olyan, amit soha senki sem felejt el! Na, ennek folyománya, hogy engem elneveztek: Felhőcskének, meg Szerelemgombócnak! Nem mondom, hogy a névadás nem volt szerencsés, csak azt, hogy az utána lévő becenevem örökké rajtam maradt és, hogy ha valaki meghalja ezt a nevet, az tudja hova tenni, társítani egy archoz, egy szituációhoz, egy bulihoz vagy esetleg egy kellemes emlékhez! Így lettem én már az első szigetem végére PAPAMACI!

Maga a sziget nagyon jól telt, sok mindent írhatnék róla, de ezeket apró részletekben szeretném megírni!

Ennél a bejegyzésnél arra szerettem volna inkább kitérni, hogy mennyire jó egy csapathoz tartozni, velük végig szívni a mocskos munkákat, dolgozni azért, hogy a szórakozó közönségnek jobb legyen, vagy egyszerűen csak barátokra lelni, akik elkísérnek életed végéig!

Mennyire jó az, hogy van ezekre módom és lehetőségem visszagondolni és egy kicsit nosztalgikusan azt mondani: Szeretem ezt csinálni és nem változtatnék semmin, se ha újra kéne kezdenem!