Lövészet.
Régen (nem az elnök úr) mikor feltalálták a kézi lőfegyvereket, nem gondolták volna azt, hogy egyszer a nem is oly távoli jövőben a Helperek csapatépítésre fogják használni eme kegyes, működésük közben nagy hanggal, füsttel, tűzzel járó villámló botokat! Hát mi se! Én úgy gondolom, hogy kevés résztvevői létszám mellett ez a program az egyik legjobban sikerült programunk volt! Amit az is példázz sikerrel, hogy az óta mindig csak azt hallom: - Mikor megyünk újra lőni? - .
Bár ha jól emlékszem egy bizonyos embernek lett rendezve ez a program ajándékba! Mindenkinek, házi feladat, találja ki, hogy kiről van szó! Nem segítek, mert nagy ajándékok vannak kilátásban! ( Az egyesület mélységi felderítő alakulatának cserkész vezetőjéről van szó) De csend legyen, mert a végén még rájön, hogy segítettem!
Helyszín: Szentendre lövész klub (nekik is köszönjük a türelmet és a támogatást, na meg azt, hogy a nagypuska lövészet után az oldalfalat átszakító lövést nem nekünk számlázták ki)
Létszám: Fünf, nem hat! Bocsánat, feledékeny lettem!
Gyülekező: Helperek kávéház! Egy kis kávé, üdítő, na meg egy kis kaja bevitel, hogy jobban teljen a nap, mert nem csak két órát fogunk lőni!
Megérkezés, gyenge csatazajjal vettük be a lőtérdohányzó helyét! Persze ha már itt vagyunk, akkor gyúrjunk wazzeg! Felkészülés a lövészetre, eligazítás, majd a nagykönyve beírás után, jön a kérdés: - Emberek, ki, mivel szeretne lőni? -. Választ nem várva a lőtér vezetője közli, hogy most a pisztoly pályákon, versen van, oda később mehetünk, a nagypuska pályán épp valamilyen nagyobb kaliberű vadászpuskát lőnek be, így maradt hát a kispuska pálya! Volt velünk három hölgy, na, ők ugye még soha sem lőttek, tehát ők kezdik a lövöldözést (persze a céltáblákra) a kispuskákkal! Király! Kapunk három kispuskát (22-es) két távcsövest, egy sima irányzékost és mindegyikhez ötven-ötven lőszert!
Tanítás, célzás, fogás, lövés, ijedtség, nagy hang, élvezik, nagyon jó, egyre jobb, kimentünk cigizni, mire visszajöttünk nem volt lőszer!
Harcos amazonokat teremtettünk! Ki a céltáblához! Eredmények: Kicsi győz, Keri második, Rita harmadik, de nem utolsó!
Verseny vége, jön a pisztoly lövészet. Egy huszonkettes, egy R-78-as, egy Brownig, egy Pa 63-as, na meg egy Glock típusú Fegyverek lettek kihozva! Szép sorba mindenki lőszer van elég (még maradt is a következő lövészetre), időnk van elég, nyugalom a hosszú élet titka!
Mindenki lőtt mindennel, meg kell jegyeznem, hogy Kicsi Glockkal való lövései, egy kicsit megijesztettek, mert, ha lett volna felettünk valami, vagy valaki az biztos szörnyet hal! Na, ez nem kritika volt, csak szemléltetni szerettem volna, hogy mekkorát rúg a fegyver egy csöppnyi lány kezében és hát alap, hogy ő volt a legbátrabb, mert azzal a pisztollyal, mert lőni! Az itt elért eredmények egy kicsit zavarosak, mert igazából, tényleg mindenki lőtt mindennel és mindenre! De nem a verseny, hanem a részvétel a fontos!
Befejezés kép jön a nagy kedvenc: Dragunov 6.72mm-es mesterlövész puska!
Na, itt kellett volna a fejeket megnézni! Mindenki már eleve átszellemülten az előzőek hatása alatt volt és jön még egy kis sokk! Nagy hang, nagy űrméret, nagyot rúg, nagy az élvezet is! Mindenki, aki akart lőni lőtt is ezzel a fegyverrel, aki nem annak csak látni is élvezet volt! A céltáblák meg lettek tartva, az üres hüvelyek is és valószínűleg nagyon nagy emléket kapott ott mindenki!